Thamior - Intermezzo VII.

intermezzo VII.

Mindhárman ledermedtek. A távolban vagy egy tucatnyi női alak jelent meg, bár testük egésze áttetsző volt, színük szürke, és tulajdonképpen ez volt az egyetlen színük is. Hajuk majdnem olyan hosszú volt mint egész testük és szabálytalanul lebegtek szanaszét a levegőben. A szellemalakok a föld felett úgy fél méterrel lebegtek, arcuk kortalan volt, tekintetük üres és rezzenéstelen. Karjuk szokatlanul hosszú volt és hosszú karmos ujjakban végződött és testük ködpászmák módjára váltogatták formájukat. Bár szájukat nem nyitották ki, folyamatos női hang áradt belőlük, amely egy szentségtelen keveréke volt a sikoltásnak, sírásnak és éneklésnek.

Aldelen ocsúdott fel először.

- Meneküljünk! - Hangja tele volt félelemmel, és ha Thamiort és Malciot nem kötik le a szellemalakok, akkor észrevették volna, hogy ez először fordult elő Aldelennel eddig útjuk során.

- A lánynak igaza van, futás! - Kiáltott fel egy mélyen zengő hang. A kard majd kiugrott a kardtokból, és nem tudni hogyan, de elkezdte a másik irányba húzni Malciot.

- Az ilyen ördögi teremtmények nem szállhatnak harcba Kyel akarata ellen! - Zengte büszkén Thamior, és mormogásba fogott.

- De nagyon is... - Kezdte Aldelen, de ekkor a szellemalakok megindultak feléjük és túlvilági hangjuk egyre csak erősödött.

Szerencséjükre éppen egy őrcsapat járt arra, bár a szellemek láttára ők is megdermedtek. A szellemalakok nem törődtek az eléjük került őrökkel, hanem egyszerűen csak átmentek rajtuk. A látvány borzalmas volt. A hét városi őr amint hozzájuk értek a szellemek, hirtelen elkezdtek öregedni, és két másodperc múlva már elérték a matuzsálemi kort, meghaltak, testük kiszáradt és végül elporladtak, teljesen híján az élet minden nyomának.

- Most azonnal rohanjunk!!! - Sikította Aldelen és egy lánytól szoktatlan erővel elrántotta a két férfit. Thamiornak így nem maradt más lehetőség csak a futás.

- A mágikus kard! - Kiáltott Malcio. Az meg tudja őket sebezni!.

- Nem tudja! - Kiáltotta Menarcor, kiugrott a kardhüvelyből majd elkezdett az ellenkező irányba lebegni. Kicsit lassan. - Vegyetek vissza! Vegyetek vissza! - Mondta rémülten. Malcio és Thamior végül futásnak eredt, Menarcort pedig gyorsan felkapta a lány.

Válaszképp a lidércek is gyorsítottak mozgásukon. Thamiorék úgy futottak ahogy csak bírtak, de Aldelen kisebb lévén, lemaradt a két férfitől. Thamior megrettent, megállt, felkapta a lányt és úgy rohant tovább. A szellemek majdnem elérték őket, Thamior fülét már sértette a hangos sikítás-sírás-ének egyveleg. Az utcáról befutottak egy sikátorba, részben, hogy hátha így le tudják üldözőiket rázni, részben azért, hogy más emberek ne essenek áldozatul. A sikátorban már egy ideje szaladtak, de nem látták üldözőiket.

- Futás tovább! - Kiáltotta Aldelen.

Elszaladtak két helyi lakos előtt. Azok csodálkozva mondták utánuk:

- Ez egy... - De nem bírták befejezni, mert a falból kijött szellemalakok azonnal megölték őket.

Kicsit tovább szaladtak, mire látták, hogy a sikátor ezen része egy zsákutca. Már majdnem megálltak, mikor egy nagy hangrobbanás szó szerint szétfújta az előttük levő falakat. A kiszakadó törmelék azonnal megölt két helyi lakost, de Thamiorék észre sem tudták venni a pillanat hevében. Szintúgy nem tudtak belegondolni, hogy vajon mitől szakadt szét az előttük álló kisebb ház. Mindenesetre átfutottak rajta. Ezután egy olyan utcához értek, amely szintén a városkapuhoz vezet, amit el is értek hamarosan. Útközben vagy öt embert öltek meg a szellemalakok a már leírt módon, beleértve a kapuőröket is. A kapu a gyilkosság miatt zárva volt, de a következő pillanatban teljesen elporladt, szabad kijárást biztosítva a menekülőknek.

Thamiorék lélekszakadva rohantak tovább az úton, tudták, hogy egyszer eljön az a pont amikor nem bírnak tovább futni. Meglepetésükre kis idő múlva a hangok elkezdtek gyengülni. Hátrafordultak, és látták, hogy a szellemalakok megálltak és lassan, egyenként tűnedeznek el. Végül egy sem maradt, és a három menekülő a csendes sötét erdőben találta magát.